Hírek
Sikeres program a Nagykanizsai Szakképzési Centrumban
Az elmúlt négy, köznevelési és szakképzési projektévének megvalósulásáról, általános tapasztalatairól tartott beszámolót csütörtökön a Nagykanizsai Szakképzési Centrum.

Az eltelt időszakban összesen 404 tanuló utazhatott 50 kísérőtanárral külföldre, az elnyert támogatás pedig csaknem elérte az egymillió eurót.
Az Erasmus pályázatok remek lehetőséget nyújtanak arra, hogy a diákok ne csak tantermi körülmények között, hanem élő nyelvi környezetben is kipróbálhassák magukat – mondta el Anda Zoltán, a Nagykanizsai Szakképzési Centrum főigazgatója.

- Az akkreditáció előtt is pályáztak iskoláink ilyen egyéni mobilitásokra, de az akkreditációnak az a legfontosabb jelentősége, hogy ezt több évre nyerjük el. Mi 2021. március 1-től 2027. december 31-ig nyertük el a köznevelési akkreditációt, illetve 2024. február 1-től 2027. december 31-ig a szakképzési akkreditációt. Ez azt jelenti, hogy több éven keresztül, előre tudunk tervezni. Maga az akkreditációs pályázat is azt jelenti, hogy tervezni tudjuk előre, hány mobilitást – rövid, hosszú távú oktatói mobilitást tudunk megvalósítani – árulta el Anda Zoltán.
A Nagykanizsai Szakképzési Centrum három intézménye: a Cserháti Sándor Technikum és Kollégium, a Thúry György Technikum, valamint a Zsigmondy Vilmos Technikum vett részt az elmúlt négy évben a projektekben.

- A mai eseményünk is arról szólt, hogy számot vessünk, hiszen a köznevelési akkreditációt befejezzük, és csak a szakképzéssel foglalkozunk a következő időszakban. Úgyhogy az elmúlt időszak mérlegét osztjuk meg itt a mai nap során. Több mint 400 tanulót vontunk be a mobilitásokba, rövid és hosszú távú tanulói mobilitásokba. És közel 150-160 munkatársat – ebben oktató és egyéb adminisztratív területen dolgozó kollégát is beleértek – tudtuk meg Simon Gyulától, a NSZC főigazgató-helyettesétől.
A köznevelési és a szakképzési akkreditációnak köszönhetően az elmúlt négy projektévben a tanulók és a kísérőtanárok célországai Ciprus, Csehország, Írország, Málta, Portugália, Spanyolország és Törökország voltak.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Több mint kétszáz diák vette át technikusi oklevelét
Átvették szakmai okleveleiket a Nagykanizsai Szakképzési Centrum végzős technikusai péntek délelőtt. A Medgyaszay Házban tartott eseményen több mint kétszáz diák kapta meg a végzettségét, a kiemelkedő vizsgát tett tanulókat pedig külön is díjazták.

Közel 300 fiatal szerzett szakmát
Több mint 270 fiatal vehette át szakmai bizonyítványát Nagykanizsán – három diákot különdíjjal ismertek el a 2025-ös vizsgaidőszakban.

A 2024/25-ös tanév szakmai tanulmányi sikerei
A 2024/25-ös tanév szakmai tanulmányi sikerei