Hírek
Több mint kétszáz diák vette át technikusi oklevelét
Átvették szakmai okleveleiket a Nagykanizsai Szakképzési Centrum végzős technikusai péntek délelőtt. A Medgyaszay Házban tartott eseményen több mint kétszáz diák kapta meg a végzettségét, a kiemelkedő vizsgát tett tanulókat pedig külön is díjazták.

A Nagykanizsai Szakképzési Centrum három intézményének végzősei nem csupán érettségit, hanem szakmát is szereztek, amit – ahogy Bene Csaba kancellár fogalmazott – egy kimondottan nehéz időszakban szereztek meg. A mai nap egy különösen nagy ünnep az intézmény történetében, és mint arra Anda Zoltán főigazgató rámutatott, azok, akik a 2020-as átalakítás után elsőként kezdték el tanulmányaikat, ma vehették kézbe az okleveleiket.
– A szakképzés átalakításának a nyertese volt a technikusképzés, illetve akkor jött létre a technikusképzés. Én azt mondom, hogy ez egy nagyon jó struktúra. Én remélem, hogy ez meg is marad sokáig, mert én úgy gondolom, hogy a középiskolában, most a technikusképzés az, aminek a legvonzóbbnak kéne lenni – mondta el Anda Zoltán, a Nagykanizsa Szakképzési Centrum főigazgatója.
A szakképzési centrum folyamatos kapcsolatban van a munkáltatókkal. Ennek kapcsán Anda Zoltán azt is elmondta, a végzősök egy része a most megszerzett szakmájában fog elhelyezkedni, de sokan már a duális képzés során elkezdték építeni a karrierjüket.
– Illetve elég szép számmal tanulnak tovább is, tehát beadták egyetemekre a továbbtanulási szándékukat. Ahogy a vizsgaeredményeket végignéztem, nagyon szép vizsgaeredmények születtek, úgyhogy remélem, hogy minél többnek sikerül az az álma, amit elképzelt magának – árulta el Anda Zoltán.
Ma összesen 217 diák vehette át a végzettségét, míg öten kiváló technikusi oklevelet szereztek, akiket külön is elismertek az ünnepségen.
GALÉRIA
Több mint kétszáz diák vette át technikusi oklevelét



KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Zemplén Győző Emlékút
Volt szerencsénk részt venni 2026. február 21-24-én egy Zemplén Győző (1879-1916) Emlékúton Olaszországban a Nagykanizsai Szakképzési Centrum Cserháti Sándor Technikumának 9 fős delegációjával.

Kárpát-medencei Technikumok II. Kiválósági Gálája
2025 december 15.-én megrendezésre kerül a Kárpát-medencei Technikumok II. Kiválósági Gálája.


