Ugrás a fő tartalomra

8800 Nagykanizsa, Erdész utca 30.


+3693510251

Széchenyi 2020

Hírek


2023. jún. 7.

    Elismerték a város legjobb tanulóit

    30 diákot jutalmaztak kiemelkedő eredményeikért ma délután a Medgyaszay Házban. A városi tanévzáró ünnepségen nem csak őket, de felkészítő tanáraikat is köszöntötték. A nagykanizsai tankerület, és a szakképzési centrum intézményeinek tanulói számos terüle

    Elismerték a város legjobb tanulóit

    A zeneiskola és a Hevesi-iskola diákjainak előadásai által színesített rendezvényen Balogh László polgármester, Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő és Simon Gyula, a Nagykanizsai Szakképzési Centrum főigazgató-helyettese adták át az okleveleket. Balogh László kiemelte a felkészítő tanárok munkájának fontosságát. Úgy fogalmazott: a pedagógusok tükröt tartottak a diákok tehetségének és szorgalmának, elköteleződésük pedig minden elismerést megérdemel.

    –Esélyt adtak a bennük megnyilvánuló eredetiségnek és a felszín alatt meghúzódó teremtő erőnek. Mert e fiatalok még burjánzanak, kibomlóban vannak, keresve a társadalomban a közösségben betöltendő helyüket, a bennük rejlő képességek magvainak méltó célját. A tanár hivatásának lényege pedig éppen ebben áll. Felfedezni, és felkészíteni erre az útra minden diákot. Megmutatni a szokássá váló apró lépések erejét, kibontva a képességekben rejlő lehetőségeket –fogalmazott Balogh László, Nagykanizsa polgármestere.

    Cseresnyés Péter köszöntőjében a versengés, a verseny fontosságát hangsúlyozta. Úgy véli, a történelem során ez volt az, ami ösztönözte az embereket és a világot a fejlődésre. Szerinte egy verseny olyan visszajelzés, amelyből rájövünk, érdemes tanulni.

    –Ez a verseny, az önök, a ti, a diákok életében is egy nagyon fontos szerepet tölt be. Amikor elmentetek versenyezni, akkor megmutattátok, mit tanultatok az elmúlt időszakban, hol tartatok a tanulás fázisaiban, és ez a verseny visszaigazolta azt, hogy kiválóak vagytok, kiválóak a jók között, és ez a verseny, ez a sok szép eredmény arra biztat mindannyiótokat, hogy folytassátok a tanulást. Folytassátok azért, hogy azt a tanulási folyamatot, amit polgármester úr nagyon szépen kifejtett, tartalommal megtöltve, a saját privát életeteket jobban, szebben, tartalmasabban és célorientáltabban tudjátok megélni – emelte ki Cseresnyés Péter, országgyűlési képviselő.

    A képviselő zárásként kérte a diákokat, hogy ezt a szorgalmat és tudást később a továbbtanulásban, és az élet minden területén hasznosítsák.

    Megosztás

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    Kung Fu Világkupa kétszeres aranyérem!

    Kung Fu Világkupa kétszeres aranyérem!

    A Cserháti Sándor Technikum és Kollégium 12.F osztályos tanulója Béda Viktória a 2026.05.15-16-17-én megrendezésre kerülő 22. Kung Fu Világkupán Perugia-ban (Olaszországban) felnőtt női kategóriában kétszeres Világkupa aranyérmet szerzett!

    2026. máj. 19.
    Simán indult, de a végén jött a csavar: tanár és diák értékelte a matematikaérettségit a zalai városban

    Simán indult, de a végén jött a csavar: tanár és diák értékelte a matematikaérettségit a zalai városban

    A nagykanizsai Zsigmondy-technikumban a diákok többsége közép szintű matematika írásbeli érettségit írt kedden. A fiatalok szerint a matematikaérettségit meg lehetett oldani, bár voltak trükkös feladatok.

    2026. máj. 6.
    XXXIII. Csernyánszky Imre Országos Középiskolai Pneumatika és Mechatronika csapatverseny

    XXXIII. Csernyánszky Imre Országos Középiskolai Pneumatika és Mechatronika csapatverseny

    2026. április 16-18 között Nagykanizsán a Cserháti-technikum adott helyet a XXXIII. Csernyánszky Imre Országos Középiskolai Pneumatika és Mechatronika csapatversenynek. A rendezvény nem jöhetett volna létre támogatóink nélkül. Köszönjük a felajánlásokat!

    2026. ápr. 18.


    IKK
    Széchenyi 2020

      • SZC logo fehér
      • Nagykanizsai Szakképzési Centrum

        8800 Nagykanizsa, Erdész utca 30.

      • Telefon: +3693510251

        E-mail: centrum@nagykanizsaiszc.hu

        OM azonosító: 203044

        Felnőttképzési nyilvántartás száma: E/2020/000047


      2026Nagykanizsai Szakképzési Centrum